News
A nemzeti kisebbségek jogainak hatékony érvényestéséhez szükség van arra, hogy a közösséget képviselő etnikai pártok bejussanak a parlamentbe, és ott legyenek a döntéshozatalnál – hangoztatta Szili ...
Domináns pole, de óvatos jóslatok: Piastri élvezte a sprintidőmérőt, de úgy véli, a rajt utáni egyenes szakaszok miatt nehéz lesz megtartani az első helyet holnap.
A magyar női csapat Bauer Blanka, Guzi Blanka, Eszes Noémi összeállításban aranyérmet nyert, egyéniben pedig Bauer harmadik lett pénteken a madridi öttusa Európa-bajnokságon – írja az MTI.
Menczer Tamás szerint a Fidesz komoly kérdésekkel foglalkozik, míg Magyar Péter csupán gyűlöletet szít a politikában.
A következő egy hétben az eurodízel literenkénti ára 196 dinár lesz, míg a benzin literje 177 dinárba kerül.
A pénteki szakasz programja és útvonala jelentősen megváltozott a betegség miatt.
Törökország területe kisebbik részben Európában, nagyobbik részben Ázsia délnyugati részén fekszik, fővárosa Ankara. Anatóliai-félszigete alkotja az ország fő területét. Törökország kultúrája az ...
Két izraeli emberi jogi szervezet szerint Izrael népirtást követ el Gázában, egy vezető izraeli lap pedig éheztetéssel vádolta meg kormányát. Egyre nagyobb bajban Netanjahu: már izraeli szervezetek is ...
Mint ismert, a labdarúgó NB II első fordulójában a Budapest Honvéd 3–0-s győzelmet aratott a Videoton FC otthonában. A találkozó után Boér Gábor úgy nyilatkozott, a kispestiek megérdemelten nyertek, ...
Paks Tolna megyében található város, a Paksi kistérség központja. Sváb népszokásairól és jellegzetes halászlevéről híres. Kisváros létére igen sok rendezvénynek ad helyet, mint például a Gastroblues ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results